Malajzia nagyon sokszínű ország, mind az emberek, mind a vallások tekintetében. A 3 legnagyobb népcsoportot a kínaiak, indiaiak és a malájok adják. Ennek megfelelően van a városban kis India és kínai negyed is. Nyugi van, senki sehova nem siet. Kimarad a metró, senki nem veszi észre. A buszra is csak mi rohantunk, ami végül nem is jött.
Az emberek többsége muszlim, azonban a jelentős számú indiai közösség hindu vallású. Előbbi akkor tudatosult, amikor a hostel folyosóján át kellett lépnem egy hajlongó srácon, mert Mekka fele fordulva nem fért be a szobájába. Utóbbiak fontos zarándok helye Batu caves, egy lélegzetelállító barlangrendszer szobrokkal, majmokkal, rengeteg lépcsővel.
A nagybetűs MELEG
Kuala Lumpur az egyenlítőtől mindössze néhány szélességi fokra található, így a trópusi klímát a reptérről kilépve azonnal tapasztalhattuk. Dögmeleg van. Olyasmi az idő, mint a Fővárosi Állatkert Pálmaházában, csak ez egy nonstop változat. A maláj emberkék egyébként elég jól bírják, jól fel tudnak öltözni, ahogy az a mellékelt képen látható.
A hőség ellen két megoldást is nyújt a maláj főváros. Az összes tömegközlekedési eszköz légkondis, de nem akármilyen ám, mert illatosítják. Feltehetőleg azért, hogy ne ájuljunk be egymás szagától. Egyébként a magasvasútra zsetont kell váltani, mint a búcsúban és az utazás végén bele kell dobni az ellenőrző kapuba. Másik megoldás a plázázás. A város egyes részeit plázadzsungelnek nevezném, egymásba fonódnak a bevásárló központok. Természetesen a város ikonikus épületének, a Petronas tornyoknak első hat emeletét is ez teszi ki. Nem szeretek plázába járni, de itt új értelmet nyert a fogalom.
KL, a (beton)dzsungel
Kuala Lumpur gombaként nő. Hatalmas felhőkarcolók betondzsungele, amiket mindenhonnan kinövő új épületek vesznek körül. Biztos vagyok benne, hogy a városkép már két év múlva is teljesen más lesz, mint most. De ez a város nem csak betondzsungel, hanem dzsungel-dzsungel a javából. Az utcán sétálva találkoztunk majmokkal, egy valószínűleg elszabadult, fél méteres gekkó pajtással, de a ház körül élősködő állatokból sincs hiány. Futott el mellettünk hatalmas kopasz seggű patkány, éjszaka a mosdóban várt egy kedves, lusta csótány. Szerencsére nem félünk ezektől a kedves állatoktól. 🙂
Fehér bőr, az ideál
Nagyon szomorú látni azt, hogy a fehér emberhez képest mennyire kisebbségi helyzetben vannak más bőrszínű emberek. Nem lehet egy felemelő érzés ázsiaiként szinte minden plakáton fehér embert látni, azt éreztetni, hogy különbség van ember és ember között. A fehér bőr itt egyértelműen az ideál, egyik bizonyítéka, hogy a boltok tele vannak !fehérítő! krémekkel.
Itt az európai és észak-amerikai emberek megtapasztalhatják, milyen lehet sztárnak lenni… De komolyan, mindenki velünk akar fotózkodni. Nem tudok megállni leírni egy jegyzetet a mobilomba, mert azonnal megkörnyékeznek. A csúcspont eddig az volt, amikor az egyik téren leültünk egy kis időre, mire odajött egy komplett család a karonülős babájukkal, lerakták közénk, majd anyuka-apuka-nagymama egyszerre lőtte rólunk a fotókat. Legutóbb pedig egy fiatal srác kért közös képet velünk, de mondtuk, hogy nem. Néhány másodperc múlva azt vettem észre, hogy szelfi-módra állította a kameráját és miközben mögötte sétáltunk, összehozott egy közös képet. Evés közben is rendszeresen észrevesszük, hogy fotóznak. Így inkább kedvesen pózolunk mindenkivel és reméljük, hogy a képekkel csak hencegni akarnak a barátok előtt.
Közlekedés
A közlekedés baloldali. Természetesen indulás előtt olvastunk róla, de a 20 órás utazás után kicsit bekábulhattam, ugyanis a sofőr legnagyobb meglepetésére a vezető ülésre akartam behuppanni. Azóta sem sikerült teljesen megszokni, a zebrán mindig a rossz irányba nézünk, meglepődünk, hogy a buszon a „rossz” oldalon kell felszállni, a hegyi szerpentineket pedig ne is említsük. Holnap stoppolni fogunk, reméljük, hogy a jó oldalra állunk.
Végül jöjjön néhány extra kép:
